A nő most megállt a szoba közepén, s lányára szegezte tekintetét, aki kérdőn hallgatott várva a választ. Azt ami kis idő múlva se érkezett meg.
Az anya most sóhajtott egyet, s halkan így felelt:
- Nem érdekes. Nem fontos. - S kiment a szobából. Ez a halk válasz nem mutatott valami jól, az után, amilyen hangsúllyal pár perccel még a lányát szidta, azért mert egy icipicit, (tényleg csak nagyon kicsit) "rossz fát tett a tűzre".
A dolog a következőképen zajlott.
Bori a teremben üldögélt, s éppen a házi feladatot másolta egyik osztálytársáról. - Borcsi! Légyszi' siess, mert másnak is kell! - állt meg a pad előtt egy fiú, kezében egy füzettel, s a tollával kezdett kopogni az asztalon.
Bori felnézett, s mosolygott, majd egy "Azonnalt" suttogott, s gyorsabban kezdett írni.
- Úgy tűnik valaki ma nem írta meg leckét! Jól látom? - lépett oda egy másik srác (szintén füzettel a kezében), s megveregette a haverja vállát.
Bori e közben fülig pirult, de nem szólt egy szót sem. Álltalában mindig kész mindennel, s ő az, aki mások helyett is írja a leckét. Persze vannak kivételek. Ezek szerint a mai nap is ilyen. - Csak nem vagy néma, Borcsi? - nevetett, (talán még horkantott is) majd mikor Bori befejezte maga felé fordította a füzetet. Az orrát a papírba nyomta, s a haja teljesen eltakarta az arcát. Így Borinak sem tűnt sokkal ilyesztőbbnek!
- Nem vagyok néma. - szólt némi habozás után, s kicsit magasra is véve a hangját. - De nem tudom miért kellene hozzád szólnom. összesen ennyit tudott kinyögni. Gábor és Bori sose bírták egymást nagyon. Vagyis inkább csak Bori nem bírta Gábort, amiért az mindig nevetett rajta.Néha elég érthetetlen okok miatt. Legtöbbször gyorsan le reagálta a sértéseit, de most mikor az A MÁSIK fiú is ott volt, nem igen tudott kinyögni semmit.
A tanár bejött, s becsukta maga mögött az ajtót, ezzel is csendre intve az osztályt. Mindenki a helyére ment. Közülük Gábor is, aki Bori mögött ült. A nyelvtanóra ezennel kezdetét is vette. Minden rendben, csendben telt. Egészen fél tízig.
Bori csiklandozást érzett a hátán, ezért megugrott, amivel is a hasát beverte a padba. Halkan felszisszent. Mögötte pedig halkan nevettek.
- Remek - gondolta magában Bori, s hátrafordulva rávillantotta haragos szemeit a mögötte ülőre. Ez éppen csak pár pillanat volt, ám mégis annyi, hogy Zsoldos tanár úr ezt észre vegye.
- Örülnék neki Bori, ha esetleg megtisztelsz azzal, hogy előrefordulsz...Köszönöm.
Bori elvörösödött, s igyekezett úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.Csakhogy a teremben minden szem rászegeződött. Mögötte pedig Gábor diadalittasan nevetgélt. Halkan. Bori e közben írt a füzetébe. Igyekezett annyira elrejteni az arcát, hogy más se lássa meg, hogy mennyire vörös a dühtől és a szégyentől. Annyira írt, hogy észre se vette, amikor ki kellett, hogy nyissa a tankönyvét. Ettől Zsoldos tanár úr megint vérszemet kapott, s most már kicsit dühösebben szólt Borihoz:
- Borbála! Nem tudom, hogy mi történt veled, de azért kérlek, figyelj az órámon! Ha ez lehetséges!
Bori felkapta a fejét, s nem tudta már mit szóljon. A tanár folytatta:
- Szóval nem mondasz semmit. Tudod hol tartunk? - kérdezte, de valamiért jobbnak látta hogy ő válaszoljon, mielőtt a lány még bármit is szólhatott volna. - Nem! - s erre a "nem"re nagyon rányomta a hangsúlyt.
Bori attól kezdve elveszítette az eszét. Konokul nem figyelt az órán, s ha kérdezték nem válaszolt. Ez pedig mind csak azért, mert megsértődött a tanárára, aki hamisan vádolta azzal, hogy hibás amiatt,mert nem figyelt. Ez pedig szerinte, nem volt igaz. Hanem GÁbor, az, aki mindennek az okozója, azzal, hogy zavarta őt az órán.
Mi után ezt így kigondolta, mosolyogva és nyugodtan ücsörgött a helyén, - ahogy ő mondaná - elmerengve az élet értelmén. Ez után a nap folyamán már semmi sem érdekelte. Gondolta - ha kérdezik a tanárok - miért volt ilyen a nyelvtan órán Zsoldos tanár úrral - majd elmondja az imént említett történetet, s ezzel el lesz intézve minden.
Ám sajnos nem így történt, sőt. Zsoldos nagyon nem örült a viselkedésnek, ezért az osztályból kiérve, rögtön a tanári szobába sietett, ahol felvette a telefonkagylót, s Bori anyukájának a telefonszámát tárcsázta.
Ezért ül most itt ez a tizennégy éves forma kislány, ebben a székben, s nem érti mire ez a nagy felhajtás. Ezért a kis csínytevésért, ami neki semmiségnek tűnik, ellenben a szüleiben a káoszt ébresztette, hogy nevelésük csődöt mondott. Hiába próbált bármit is mondani a lány, nem használt. A szülők döntöttek.
