Úgy tűnt az iskolában lezajlott események nem csak a szülőket érintette meg nagyon, de magát Borit is. Mikor aztán kiment anyja a szobából nagyot sóhajtott, s inkább becsukta az ajtót. Most inkább egyedül akart lenni. Vagyis nem. Sokkal jobban örült volna, ha valakinek kiöntheti a lelkét, de tudta, a szülei erre most se, de máskor se használhatóak. Fel szerette volna hívni az egyik barátnőjét, de még ehhez sem volt elég mersze. Megpróbálta inkább a leckét megírni, de ez is a délelőtti incidensre emlékeztette és emiatt sehogy sem tudott a feladatra koncentrálni. Egész délutánt a szobájában töltötte, s azon morgott, hogy a szülők miért nem tudják megérteni az egyetlen szem, kamaszodó lányukat. Sajnos az, hogy magában morgott semmit sem használt viszont kezdett ráeszmélni, hogy mennyire éhes. -Hiszen ebédelni sem ebédelt semmit! Nem, mert amikor hazaért otthon a tajtékzó szülője fogadta, aki rögtön cipőlevétel után a szobájába parancsolta. Így enni sem ehetett - Bori fejében csak úgy zúdultak egymás után a gondolatok, végül megállapította, hogy a hatás kedvéért szó nélkül kimegy, s keres valamit a hűtőben, a nélkül, hogy valamit is szólna.
Előre begyakorolt lépésekkel, s közönyös arccal tette meg az első lépéseket a konyhába. Ám amikor odaért, s benyitott az ajtón csalódottan látta, hogy senki nincs odabent. Visszafordult hát, s amikor meghallotta a nappaliból az anyja hangját arra ment, s hamar rájött, hogy beszélget valakivel. Hangjában a csodálat, a nevetés és az izgatottság na meg a jókedv kereszteződött, de mivel csak ő egyedül beszélt Bori rájött, hogy anyának valószínűleg fontos telefonja van. Amikor kicsi korában anya telefonált, apukája mindig a szájára tette a kezét, jelezve, hogy ne zavarja anyát, ha telefonál.
Ez a mai napokra is mindig igaz volt, de mi óta anyának is van mobilja, a vezetékes készüléket nem igazán használták.Azonban semmi képen nem lehetett tőle megválni, mivel anya nagyon szerette, s a nagymama is úgy vélekedett róla, mint a szoba éke. Ám használatban az óta nem igen volt. A kagylója is csak akkor volt felemelve, amikor anya takarított, s a port takarította róla le. Ez nagyon felkeltette Bori érdeklődését, s éppen ezért - mint aki tilosban jár - az ajtónak döntötte a fejét, s úgy hallgatózott tovább.
Édesanyja hangja úgy változott, mint a tavaszi időjárás. Egyik pillanatban még nevetgélve beszélgetett, a másikban viszont a hangja aggódóra változott. Bori hamar kiszúrta a szavakból, hogy róla van szó. Azt is megtudta, hogy valamilyen Katalinnak beszél anya, de ezt a nőt Bori nem ismerte. Még jobban hallgatózott.
- Nem tudom, hogy ez mennyire jó ötlet. Majd meglátjuk. Azért még vele is beszélek róla. - hallatszottak a szavak anya szájából.
Ez a három mondat nagyon izgatta Bori fantáziáját, de mert most megint a viselkedése került szóba, inkább visszament a konyhába, s egy alma szeletelése közben tovább morfondírozott. Nem tudott rájönni miről lehet szó. Új fajta nevelési módszer, külön házi. Bori sosem volt jártas abban, hogy milyen büntetési módszereket szoktak kiszabni a gyerekeket. Ezekről is a tv-ből, illetve osztálytársaitól értesült. Sose kapott még szobafogságot, külön feladatokat sem osztottak ki rá. Ám igaz, ami igaz; az utobbi időben szülei fenyegették meg már többször is. Szerencsére, eddig még alaptalanul!
A hallgatózás (nem tudunk semmiről) után felment a szobájába, de az osonás felesleges volt, mert apja, aki rajta kaphatta volna, nem volt otthon, anyja pedig azzal volt elfoglalva, hogy kipanaszkodhassa magát, arról, hogy a nevelése csődöt mondott. Ezt ő nem így gondolta. Nap, mint nap látta az iskolában azt, hogy néhány osztálytársánál mennyire nem volt meg a korai nevelés. Ilyenkor mindig nagyon örült, mert őt kiskorától kezdve tanították az illemre. Most azonban más kezdte zaklatni. A délután anya valami roppant érdekeset említett. Valamit Borbála származásáról.
- Ki lehet az a Lady Gwendoline? - kérdezte magától Bori, de sajnos nem jött válasz.
