Sok sok évvel ezelőtt, 1802-ben alakult a Gwendoline Lánykollégium Lady Amalia Gwendoline vezetésével. Akkoriban minden neves grófi, bárói család versengett, s mint rangjukhoz méltón neveltették lányaikat a Gwendoline-ban. A kollégiumot az óta más és más is vezette, s sok nehézséget kellett kiállnia, de még a forradalom sem állíthatta meg, hogy eltűnjön...

**************

Mára már csak egy üresen kongó, ám szépségéből semmit sem vesztő épület, a Budai hegyekben, nem messze a kilátótól. Semmit sem változott, s vesztett külsejéből. Ám bár lassanként kezdett meglátszani rajta az a 45 év, amit üresen töltött. Az állam viszont nem adhatta el, így még mindig ott állt ártatlanul. Ma már senki sem nézte meg, ha arra jár, pedig egy hatalmas történelem tekintene le rá.

Az épület előtt most két idősödő nő álldogált. Beszélgettek. Hamar kiderült, hogy miről. Az egyik nő ugyanis, akinek barna, már-már őszülőbe hajlott haja konytyba volt fogva, megállított egy lassan járó -jóllehet a múltszázadi vénembert.

 - Jó napot, uram! Nem tudná meg mondani mi óta áll üresen a Gwendoline?
Az idős ember rögtön fölkapta a fejét, s jól látszott, hogy mosolyra gördül a szája széle.

 - Ó. Hát, körülbelűl már 44 év óta... Miért kérdezi?

 - Csak úgy. - Vonta meg a vállát az öreg hölgy, léthatóan nem várta a kérdést.

- Netán maga ismeri a jó öreg Gwendoline történetét, asszonyom?

 - Igen, így van. Mind a ketten jól ismerjük. - fordult a másik hölgyhöz - A nevem Katalin, ő a húgom Gizella.

 - Üdvözlöm önöket. Bevallom régen nem kérdezett senki szegény Gwendoline-ról. Itt lakom nem messze. A házam pedig pont rá lát, így mindig figyelemmel kísérem öreg mindennapjait. Ne haragudjanak, hogy  még egyszer megkérdezem, de miért érdekli önöket. 

A két nő egymásra nézett, majd a fiatalabbik, Gizella szólalt meg elsőként:

 - Valójában az a tervünk, hogy ujjá élesztjük szegény Gwendoline-t, ahogy maga mondta, s újra megnyílhat, mint azellőtt. Ám tervünk sajnos nem alakul, úgy ahogy terveztük. Amikor meg akartuk venni, az állam azt állította, van gazdája, így most őt keressük, de nem találjuk.

Az öregúr talán most először életében, de elnevette magát:

- Hölgyeim, kérem a tulajdonos itt áll maguk előtt.