Anya letette a telefont. Nagy a csend. Túl nagy. Szinte már zavaró. Aztán papírsercegés. - Mintha egy horrorfilmben lennék - nevette el magát Bori. A szobából most megint nem lehetett semmit se hallani, aztán anya fojtatta a kotorászást. Erről jutott aztán eszébe neki is a holnapi lecke, ezért újra neki ült. Egészen hét óráig, amíg apa megjött, írta a fogalmazást. Üdvözölte őt két puszival, lesegítette és bevitte az aktatáskáját, amíg az anyukájával beszélt. Bori nem akarta őket zavarni, mert látszott, hogy fontos ügy, amit - szokás szerint - ő úgysem értene meg!
A beszélgetés kissé tovább tartott, mint azt Bori gondolta, ezért visszament, hogy szóljon , hogy éhes. A szülők annyira elmélyültek a társalgásban, hogy nem kissé lepte meg a lányuk kérése. Egyszer kétszer egymásra néztek még, de az után szétváltak. Anya teríteni kezdett a konyhában, apa pedig elintézett még egy telefont. (Ő sajnos, még itthon is dolgozik). A vacsora feltűnően csendben telt. Ez még Borinak is kezdett furcsának tűnni, hiszen semmi rossz szót nem hallott még apjától a ma délelőtti dolgokkal kapcsolatban.
Aztán a vacsora végén anya megszólalt:
- Bori! Kérlek maradj itt egy kicsit! Szeretnénk veled beszélni egy kicsit. - Itt apjára nézett, aki erre bólogatni kellett. Érezni lehetett a levegőben lévő feszültséget! Ez feltűnt Borinak is, ezért bólintott, s befejezte a vacsorát.
"Húha! Valami nem mindennapi dologról lehet szó! Anyának úgy remeg a keze, mint ha áramot vezettek volna bele! Na és Apa! Nem szól már mi óta semmit. Nem tett semmilyen jó/rossz megjegyzést sem! Mi lehet ez a dolog? - kérdezte magától, s egyre jobban várta a vacsora végét, hogy mind erre fény derülhessen!
Mindenki végzett.
Anya elpakolta a koszos tányérokat, apa nekiállt mosogatni (!), Bori meg csak ült a helyén. Kész tény, hogy nem akart elmozdulni onnan. Látta szüleit, hogy mennyire stresszesek, ezért csak ült csendben, egészen addig, amíg mindenki vissza nem ült a helyére.
- Nos Bori! - kezdte anyukája a beszédet, mi közben ujjaival az asztalon kopogott. - Apáddal kezdünk nagyon aggódni érted. Tudjuk, hogy mennyire sok a tanulnivalód, s ezt a kamaszkor megpróbáltatásai is segítik.
"Na remek! Most megint ez a téma. Mindig mindenhez hozzájön nálunk a kamaszkor. Mindennek ez az okozója. De miért ez a nagy izgalom. Nem értem."
- A mai napi esemény nem az első volt... - Itt Bori hirtelen közbevágott:
- Anya! Kérlek. Ti is tudjátok, hogy Vannak emberek a suliban, akik nem igazán bírnak. Ma egy ilyen ember bosszantott fel, aminek következtében Én kaptam helyette a fejemre, s kapok még most is.
- Igen, Borcsa értelek. Már régebb óta nem szereted ezt a közösséget, de mióta a jegyeid is veszélyben forognak és a magatartásod is kételyekbe vonható muszáj volt, hogy döntést hozzunk. Tegnap olvastam, hogy A Gwendoline kollégium újra megnyílt Gizella barátnőm és Katalin jóvoltából. Nem ismered őket Bori, még egész kicsi voltál, amikor találkozhattál velük...
"Mintha minden vágyam az volna, hogy néhány vénlánnyal töltsek el egy teadélutánt, amin én állandóan égek a ti rend és illemszabályaitoktól! Köszike, de nem."
- ... Ma délután érdeklődtem is nála. Mondhatni nagyon kedvező véleményeket adott, és én is nagyon örültem a beszélgetésnek, mert megnyugtatott, hogy minden teljesen rendben a családdal. Mindenki jól van. Persze, ő is érdeklődött irántad, s én majdnem csak jókat tudtam rólad mondani... - Ekkor apa aki már kicsit unta ezt a szónoklatot, köhintett, jelezve, vissza kellene térni a témához. - Ó persze. Nos amikor hallotta, örömmel mondott igent, s mint az iskola első diákja, örömmel vár téged augusztus végén az iskolában!
Hosszas csönd következett. Mivel a zavarodottságtól, s az elhadart mondatoktól csak nagyon lassan esett le Borinak, hogy miről volt szó, és mi történt. Akkor viszont csak egy szó jött ki a torkán:
-MI?
