A nő nagy köröket rótt le a szobában mire újra lemert nézni a fotelra. Oda, ahol most egy 14 év körüli, hosszú, szőke hajú kamaszlány üldögélt. Látszott rajta, hogy nem érti mire ez a nagy felhajtás, de valahogy nem mert megszólalni. A nő aki eddig haragos tekintettel mérte a lányt, felvont szemöldökkel kérdezte: 

 - Mégis mit jelentsen ez Fanni? Mit jelentsen az, hogy én ma, amikor lenne egy csöpke szabadidőm, a zsúfolt munkaidőm közbe, egy érdekes telefonra válaszolok, amit hadd mondjam, nem is értek igazán.  - itt abbahagyta egy időre monológját, de amikor látta, hogy a üldögélő alak bambán mered vissza rá, újra folytatta: 

 - ... Egy telefont, ami tudod Fanni kitől jött?  - kérdezte. A lány megvonta a vállát,s megingatta a fejét.  - Az igazgatónőtől. Ne nézz rám így, rendben? Tudom, hogy épp olyan jól tudsz a dologról, mint én. Oké?  - Förmedt rá megint Fannira. 

A karosszékben ülő kis alak, akit mint kiderült Fanninak hívtak lesütötte szemét, s cipőjét bámulta, s a letöredező lakkot vizsgálgatta a körmein. 

A nő megállt előtte, mire Fanni félénken felnézett, s leengedte a lábát. 

 - Anya. Tulajdonképpen még mindig nem értem mire ez a felhajtás. Zsolt, Era és Ádám éppen tilosban jártak, amikor én arra ballagtam,s ők megkértek rá, hogy ne szóljak semmit. Mivel nem akartam bunkó lenni, mert te mindig ezt mondod nekem, hallgattam. Erre most így bepukkant a diri. Tehetek én erről?  

A nő megvonta a szemöldökét, majd nagyot sóhajtott: 

 - Ó Istenem mond meg hogy lehetett ez! Hogy vetemedhetett erre az én lányom! Hogy vetemedhetett ilyen csínyre Lady Gréta Gwendoline leszármazottja. Ó, mond... 

Erre Fanni felkapta a fejét: 

 - Kinek a micsodája?